Immun-, nyirokrendszer
Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa.

Egy adott antigén (védekezési folyamatot kiváltó anyagok) hatására kialakuló, az esetleges fertőzés elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese.
Ennek a szervrendszernek a működése az immunitásban nyilvánul meg. Ennek a szónak jelentése: védettség, mentesség.
Az immunrendszer fő feladata, hogy megkülönböztesse a saját és nem saját, vagyis idegen anyagokat. Valamint, ha idegen anyaggal találkozik, akkor azt eltávolítsa, megsemmisítse.
A védekezésben a főszerep a limfocitáknak jut. A vörös csontvelőben termelődnek, de érésük sorrá átkerülnek a nyirokszervekbe, s ott "várják" az aktiválódást. Úgy képzeljük el, mintha a szervezetünk egy ország lenne, a limfociták pedig a védelmező katonák, s a nyirokszervek a bázisaik, állomáshelyük.
Kapcsolódó termékek
Kapcsolódó cikkek és praktikák
Szervóra
A kínai orvoslás
Az orvostudománynak az a rendszere, amely a régi Kínában alakult ki, gyakorlatilag változatlanul él napjainkban is.
A kínai orvos úgy próbálta gyógyítani a betegséget, hogy helyre akarta állítani a harmóniát és az egyensúlyt egyrészt az öt alapelem - a föld, a víz, a tűz, a fa és a fém - között, amelyekről azt hitték, hogy azok építenek fel mindent, másrészt a két szembenálló, de egymást kiegészítő erő a jin és jang között. A keleti tanítások részletesen leírják a természeti erők, a test és lélek közötti összefüggéseket. Ezeknek a hajtóerőknek és törvényeknek a működése minden természeti jelenségben, így az emberben is megfigyelhető.
Fokhagyma kúra
Immunrendszerünk erősítésére és az erek kitisztítására (érelmeszesedés elkerülésére és kezelésére) ajánljuk a következő fokhagyma kúrát, melyből 2 változatot is közre adunk.

Népi praktikák télre

Közeleg a tél. Összegyűjtöttünk néhány hasznos praktikát, melyet nagyanyáink előszeretettel alkalmaztak.
ITT olvashatod!
Immunrendszer, bélflóra, probiotikum, prebiotikum, primbiotikum
Immunrendszerünk soha nem szűnő működése életünk fontos biztosítéka. Sejtjei folyamatosan fésülik át szervezetünk minden részét, hogy a kórokozók és idegen anyagok hatásaitól megvédjen minket
- életmódunkkal,
- táplálkozásunkkal,
- döntéseinkkel
ezeket a folyamatokat segítjük vagy hátráltatjuk.
.
Az aszpartam
Az aszpartam- (édes ) mérgezés
Az aszpartam-mérgezés a nyolcvanas évek óta jól őrzött titok!
Számos kutatás és a tapasztalatok egyértelműen kimutatták mérgező lehet és betegségeket idézhet elő.
Több forrás szerint az aszpartam egy veszélyes adalékanyag, ami a testbe kerülve rákkeltő anyagokra bomlik és elmegy modernkori "horrornak", amit odabent művel.
