Szódabikarbóna
Szódabikarbóna a régi-új csodaszer
Nagymamáink mellette tették le a voksukat, és nem tévedtek.
A szódabikarbóna meglepően sokféle módon alkalmazható:
- a konyhában, főzéskor,
- a háztartásban számos helyen,
- gyomorégés, emésztési gondok ellen,
- kellemes lehelet,
- fehérebb fog célja sem áll messze tőle.
Mindig tartsunk belőle otthon!
Íme néhány ok, amiért a szódabikarbóna rendszeres használata ajánlható.
- Tisztítja a kezet
Nedvesítsük be a kezünket, és enyhén dörzsöljük be szódabikarbónával, mintha csak beszappanoznánk: meglepődve tapasztalhatjuk, hogy kezünk bőre tiszta és lágy lesz tőle. Ha pedig fehéríteni szeretnénk a körmeinket, körömápolás előtt áztassuk be egy tál langyos vízbe, melyhez három evőkanál szódabikarbónát adtunk.
- Szagelnyelő
Noha szagtalan, a szódabikarbóna egyik jó tulajdonsága, hogy képes elnyelni a legzavaróbb illatokat is, mert semlegesíti a baktériumok okozta savas anyagokat. Hasznos a hűtőben, a beépített szekrényben vagy akár megszokott dezodorunk helyett is. Egy kevés port bedörzsölünk a hónaljunkba vagy a lábfejünkbe, és máris elfelejthetjük az izzadságszagot. Beszórhatjuk a cipőnkbe is, majd hagyjuk állni benne egész éjszaka: nemcsak, hogy szagtalanítja a lábbelit, de megakadályozza a későbbi lábgombásodást is.
-Könnyíti az emésztést
Ég a gyomra? Nehezen, emészt? Könnyen segíthet rajta! Oldjon fel egy kávéskanál szódabikarbónát egy pohár vízben, és igya ki egy hajtásra! Ilyenkor olyan puffadást enyhítő oldatot kapunk, mely lúgos kémhatásának köszönhetően stabilizálja a pH-értéket, és megszünteti a túlzottan savanyú kémhatást. Az arra érzékeny személyek számára főzés közben is tehetünk egy késhegynyi szódabikarbónát az ételbe, amitől a nehezen emészthető vagy savas hatású hozzávalók (paradicsom, gyümölcsök stb.) könnyebben emészthetők lesznek.
Étkezés előtt vagy után egy órán belül ne tegye, mert a gyomornak meg kell őriznie savasságát az emésztőrendszer hatékony működéséhez.
A gyomorban levő sósavval keveredve a szódabikarbóna kémiai reakciót indít, melynek végeredménye só (nátriumklorid), széndioxid és víz. A víz veszélytelen, a felszabaduló széndioxid az ismerős böfögés során távozik.
-Fertőtlenít
Rendszerint nem is gondolunk rá, de a fésűk, kefék, manikűrkészlet, smink-ecsetek, szivacsok és más hasonló eszközök a baktériumok melegágyai lehetnek. Alapos tisztítás, fertőtlenítés céljából tegyük azokat speciális áztató-lébe: egy mosdókagylónyi vízbe keverjünk 8 evőkanál szódabikarbónát. Hagyjuk benne állni tisztítandó, ilyen jellegű tárgyainkat egy éjszakán át, majd öblítsünk másnap reggel.
A kereskedelmi antacid termékek megváltoztatják a szervezet protein és kálcium felvevőképességét, ezért kálciumpótló bevitelére van szükség.
Mi is az az Atacid?
Antacidok a gyomrsavat semlegesítő általában recept nélkül kapható gyógyszerek. A legtöbb antacid termék különböző kombinációban használja a megnézium, kálcium és alumínium sókat hydroxid vagy bikarbonát ionokkal, amelyek semlegesítik a gyomorban termelt savat. De vannak mellékhatásaik is, a magnézium hasmenést és az alumínium szorulást okozhat, ezért gyakran különböző arányban kombinálják ezt a kettőt, hogy a két hatás kiegyensúlyozott legyen.
Továbbá:
- Megőrzik élénk színüket zöldségek, ha főzéskor kevés szódabikarbónát is szórunk a vízébe.
- Keményebb és tartósabb marad a tejszínhab, ha felverés előtt egy csipetnyi szódabikarbónát teszünk bele.
- Mindenfajta rovarcsípésre kiváló; a szódabikarbóna kevés vízzel keverve hatásos fájdalom- és duzzadtságcsökkentő.
- Mosatlan gyümölcsöt soha ne fogyasszunk. Tiszta víz helyett azonban javasolt 1-2 evőkanál szódabikarbónát és egy liter víz keverékét használni a mosáshoz.
- A sütemények összeállításánál fele sütőport és fele mennyiség szódabikarbónát használjon, szép egyenletes lesz a tészta.
- Ha nehezen fő meg a marhahús, tegyen a vízbe egy késhegyi szódabikarbónát. Más húsra is érvényes ez az eljárás.
- Ha kemény a víz, szórjunk fürdővizünkbe szódabikarbónát, mert annak vízlágyító hatása van.
Tegyen 25 dkg szidabikarbónát a meleg fürdővízbe, kiváló segítség a szervezetében levő savas anyagok eltávolításához is.
A por használatával fürdővíze 8 pH feletti értékű lesz.
- Leégett étel maradványait eltüntethetjük, ha az edényben kevés vízbe kevert szódabikarbónát forralunk. Ha kihűlt, könnyen kitisztíthatjuk a lábast.
- A csempére tapadt makacs szennyeződéseket nedves rongyra szórt szódabikarbónával dörzsölhetjük le. A WC-kagylóba szórjon szódabikarbónát, majd csutakoljuk ki kefével.
- Két púpozott kiskanál szódabikarbónából és egy kiskanál citromléből vagy vízből készítsünk sima pépet. Ezzel mossunk fogat, majd hideg vízzel öblögessünk. Fehéríti a fogzománcot.
- Ha hajmosás előtt egy maroknyi szódabikarbónát dörzsölünk a száraz fejbőrbe, megszabadít a korpától.
-A kereskedelmi mosószerekben levő összetevőkre érzékeny bőrü emberek azt fogják tapasztalni, hogy a mosás sokkal kevésbé irritáló. Tegyen egy kanál szodabikarbónát a mosóvízbe a mosószerrel együtt. Mosódióval is használható, növeli a zsíroldó hatást. Nem fakítja a szineket. A szódabikarbona egyenértékű a Calgon nevű csodaszerrel, csak sokkal olcsóbb. Tudja miből áll az igen drága Calgon? Nézze a címkét.
