Elengedésről és megbocsátásról a betűk tükrében

Óriási feladat az elengedés művészete. Erős hit kell hozzá és felismerés, hogy az elengedés nem egyenlő a lemondással és a véglegességgel. Egyszerűen hinnünk kell azt, hogy elengedhetjük nyugodt szívvel a féltett személyt, dolgot, tárgyat, bármit amihez görcsösen kötődünk, mert ha az a mienk, akkor úgyis életünk részét képezi majd továbbra is, vagy visszatér. Ha meg már nincs dolgunk vele, fel kell ismerni és megválni tőle. 

Mindaddig nincs továbblépés, sem fejlődés, amíg múltunk fogságában vergődünk. Az elengedésnek több fajtája létezik. Kötődhet fizikai, mentális, érzelmi dolgokhoz, de viselkedésben, ragaszkodásban is megnyilvánulhat. Elengedésre váró feladat, tehát nem csak egy kapcsolati kötelék lehet, hanem az önmarcangolás, bűntudat, gyűlölet, düh. harag, negatív gondolatok, régi elévült viselkedési és – gondolati sémák, megszokott és elavult dolgok bármelyike lehet.

Az elengedés és a megbocsátás kikerülhetetlen állomása és előfeltétele a vágyott, boldog élet lehetőségének. Az eloldozás nélkül a múlt szálai a mélybe húznak, megkötöznek, gúzsba kötik szárnyainkat, pedig a lélek szabadnak született! 

Megbocsátani valamit, annyit jelent, hogy elengedni azt, ami fájdalmas. Ha sikerül elengednünk életünkből mindent ami fáj, - lelkünk fellélegzik és óriásit lépünk előre. Ellenben mikor a fájdalmainkba merülünk el, búsak leszünk és fáradtak, életenergiáink alig – alig pislákolnak, elveszik a motiváció és a tűz az életünkből. 

Az igazi megbocsátáshoz valódi, őszinte érzések kellenek. Arra is rájöttem az utamon haladva, hogy az idő előtti megbocsátásnak sincs értelme, mert nem valódi. Ki kell várni a folyamatot, míg megérik bennünk. Nem lehet siettetni, mert attól még nem történik meg, hogy akarattal, ego-val hajtjuk. Akkor leszünk képesek másoknak is megbocsátani, ha először magunknak meg tudunk bocsátani. 
Vannak emberek, akik haragtartóak és képtelenek elengedni sérelmeiket, s bosszúvágy táplálja lelküket. Ezek a jellemzők az írásképben is megmutatkoznak. 
A teljesség igénye nélkül sorolok fel néhány írásjegyet, melyek valamilyen módon a túlzott, görcsös ragaszkodást, támaszkeresést, kapaszkodást, kötődési / elengedési problémát takarnak, illetve a megbocsátásra való képtelenségre engednek következtetni.

Szöges kötésmóddal író ember jellemzője, hogy túlzottan merev és hajlíthatatlan, másokhoz fűződő viszonyában konfliktuskereső, erőszakos lehet, keményebb természettel van megáldva, ami szintén akadályozhatja a szeretetteljes fellépést, megbocsátásra, engedésre való képességet. 
A kampóval, horoggal induló kezdővonal, vagy áthúzás - nehezen meggyőzhető alkatot takar, aki elég makacs, erősen ragaszkodik elveihez. Itt is a szöges, merev volta jelenik meg tulajdonosának, aki nem épp a kompromisszumképességéről lesz híres.
A túlságosan szabályos íráskép esetében, vagy túlkötöttségnél jellemző lehet a sablonosság, a formális, gépies, tapadó gondolkodás. Ezek az emberek valószínűleg félnek minden újtól, ők azok akik képesek a régi, idejét múlt, de számukra ismert keretek között bent ragadni. Túlkötöttség esetén a kapcsolataiban a kötődés rendkívül fontosságra utalhat, így következtetni lehet az elengedés nehézkességére is.
A szögesedő hurkokat író embert szintén gondolkodása merevségéről, akaratosságáról lehet felismerni. Ha ezen felül még össze is akadnak sorai, betűi, netán még végvonalai is hegyesek, szúrósak, akkor fizikálisan és mentálisan is okozhat sérüléseket embertársain. Ő sem fog tudni megbocsátani, inkább él gyűlölködésben és bosszúvágya közepette, támadásban, örök harcban magával és környezetével egyaránt.

Útravalóul saját meglátásomat közvetíteném, hogy ~ csak a szeretethez érdemes igazán ragaszkodni! ~ Minden más szükségtelen kellék, ami beárnyékolja lényünket.

Mindenkinek azt kívánom, hogy sikerüljön lelkét felszabadítani a korlátoktól, mert igazán nagy dolgokat akkor érhetünk el, ha lelkünk szabadon szárnyalhat!