Allergia - korunk egyik népbetegsége

Az allergia civilizációs betegség, mely a közhiedelemmel ellentétben gyógyítható.

Kapcsolódó kép

Allergia, a szervezet túlzott védekező reakciója olyan anyagokkal szemben, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanának ki. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atka, penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, nehézfémek, stb. A környezetünkben egyre fokozódó mértékben jelenlévő vegyszerek, sugárterhelés, állandó stressz, illetve a megizmosodott mikrobák, (baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) hatásainak kitéve az immunrendszer működése kisiklik.

A szénanátha diagnosztizálásának számos módja létezik. A legismertebb az ún. Prick-teszt, amelyet a bőrön végeznek el. Ehhez a leggyakoribb allergének folyékony oldatát cseppentik a bőrre, amelyet aztán egy vékony tűvel finoman megkarcolnak. Ha a folyadék helye megpirosodik vagy felpúposodik, viszket, akkor az adott anyaggal szembeni érzékenység igazoltnak tekinthető.

A többféle allergia közös alapra vezethető vissza, ez pedig az immunrendszer túlérzékenysége és többnyire a szervezetet ért megterhelés következménye.
Immunrendszerünk 70-80 %-a a bélflórához kötődik. Általános elv, hogy a saját szervezetünk gyógyít, mi csak a támogatást adjuk ehhez. Az allergiák nagy része mikrobiológiai egyensúlyvesztés. Előzménye a szervezet elsavasodása! Ebben az esetben csak a teljes és maradéktalan Candida-kúra elvégzése hoz végleges és maradandó eredményt, amelynek alappillére a szervezet folyamatos lúgosítása. Ha még nem jelennek meg a Candidára jellemző tünetek, akkor is minden allergiás betegségnél lehetőség szerint első lépésként a szervezet méregtelenítése és a folyamatos lúgosítás szerepeljen.
Fontos - amennyiben ismertek és lehetséges - az allergének kiiktatása életterünkből és táplálkozásunkból. Elengedhetetlen táplálkozásunk átállítása - több zöldség, gyümölcs, kevesebb állati fehérje, bő folyadék - napi 2-3 liter - elsősorban tisztított víz formájában. Mindenfajta allergia esetén fontos a rendszeres, napi szintű kálcium és magnézium megfelelő arányú bevitele.

Allergia kezelése hagyományos orvoslással és alternatív módon:

A gyógyszerek képesek ugyan csillapítani a panaszokat, de az alapproblémát nem tudják megoldani. Ezért a hagyományos orvoslás a specifikus immunterápiához, más néven deszenzibilizáláshoz folyamodik. Ennek lényege röviden: az adott allergénből készített oldatot a bőr alá fecskendezik. A kezelés 3 évig tart.
Alternatív terápiaként javasolható az akupunktúra, homeopátia, fitoterápia.
Egyéb módszerek a teljesség igénye nélkül melyekre figyelve segíthetünk magunkon:

  • tartózkodás a szabadban
  • szellőztetés
  • lakótér tisztítása
  • kerti növények
  • nyaralás
  • testápolás
  • ruházat, alsónemű

Légúti allergének okozta allergia esetén nagyon fontos a tej, tejtermék kiiktatása étrendünkből. Felnőttek esetében érdemes és szükséges egy teljes test tisztítás elvégzése. Fontos a bélmozgás intenzívvé tétele!

Ételallergia esetében első lépés a Candida kizárása. Minden olyan esetben , ha nem ismert az allergia vagy felfúvódás, nonkomfort érzet oka, érdemes 14 napig a kenyér, illetve minden gabonából készült élelmiszer teljes elhagyása. A sör fogyasztása is! Ha változás áll be a kúra ideje alatt mindenképpen folytatni kell a megvonást! Nagyon fontos a napi 1,5-2 liter lúgos víz fogyasztása. Felnőtteknél érdemes és szükséges egy teljes test tisztítással kezdeni.

Allergiás szindrómát, keresztallergiát okozó ételek

Nyírfapollen: alma, körte, cseresznye, sárgabarack, nektarin, őszibarack, szilva, kiwi, mogyoró fajták, mandula, zeller, sárgarépa, burgonya
Nyírfa/feketeüröm: zeller, sárgarépa, fűszerek
Fűpollenek: dinnye (görög, sárga), narancs, paradicsom, mogyoró
Parlagfűpollen: dinnyék (sárga, görög), banán, cukkíni, uborka, kamilla

Minden allergiásnak kifejezetten ajánlott egy személyreszabott táplálkozásváltás, a szervezet megtisztítása a salakanyagoktól, majd a hiányzó vitaminok, nyomelemek, ásványok visszapótlása.  Miután a szervezet  fellélegzik az őt terhelő nemkívánatos anyagoktól, az öngyógyító folyamatai beindulnak, az immunrendszer megerősödik

A Génius díjas magyar feltataláló, Szabó Szigfrid által kifejlesztett Regenor diéta program mára többezer allergiás panaszokkal küzdő ember életét tette panaszmentessé!                                 Tudj meg többet róla: www.okonatura.hu 

Rejtett allergia: számos és változatos tünete különbözőképpen nyilvánul meg: fáradság, szorongás, depresszió, alvászavar, kóros étvágyfokozódás, visszatérő fertőzések, irritábilis vastagbél szindróma, fekélyek, afta, csalánkiütés, izületi gyulladások, izomfájdalmak, migrén, asztma, magas vérnyomás, angina pectoralis, contact dermatitis. A legtöbb rejtett allergia gabonafélék emésztési zavaraira vezethető vissza. Ha nem ismert az allergia vagy a felfúvódás, nonkomfort érzet oka, érdemes 10 napig a kenyér, illetve minden gabonából készült élelmíszer teljes kihagyása, a sör fogyasztását is beleértve.Terápiás lehetőséget az immunerősítés, a táplálkozás reformja, a lúgosítás jelenthet.

Allergia és a psziché

Test, lélek és szellem egymástól elválaszthatatlan, ezt az allergiával kapcsolatban sem lehet eléggé hangsúlyozni. Ahhoz, hogy valaki tartósan allergiamentessé váljon és az is maradjon tekintetbe kell vennie az egészséges életmódra vonatkozó általános szabályokat.

 

Univerzális allergiaellenes táplálékkiegészítők:

 

Forrás: Természetgyógyász magazin XVIII/7., képek: internet

Eperjeis Klára fitoterapeuta